Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Papagájok és díszmadarak általános tartási követelményei

Szeretném ezen kis írásom alapján a leggyakrabban felmerülő kérdésre választ adni. Rengeteg kérdés érkezik a megfelelő tartásról, a legjobb tápról, illetve etetési szokásokról. Tenyésztőkként, boltokként, kereskedőkként és állattatókként is rengeteg variáció létezik, s  legtöbben a sajátjukat tartják  legjobbnak, hiszen rajta kívül mindenki rosszul tudja jeligével mondja mindenki a saját verzióját meg persze amit a szomszédtól hallott.

Szóval szeretném itt tisztázni, hogy nem kőbe vésett tanácsokat szeretnék adni, hanem csak a saját véleményemet osztom meg.

Elhelyezés

 a madár helyéül szolgáló kalitka minimális méretét törvény szabályozza, de őszintén hányan kerestetek rá idáig, s egyébként is hányan mondják, hogy "akkora lesz ami belefér a költségvetésbe"??? Na akkor itt álljunk is meg egy szóra: a felszerelés és kalitka fogja meghatározni állatunk tartalmi életének egy részét, hiszen az lesz az otthona, tegyük fel a kérdést magunknak, mi ellaknánk egy kis lyukban vagy sokkal jobb lenne egy kényelmesebb nagyobb helyen. A válasz egyértelmű, de míg mi tudunk az életünkről dönteni addig ezek a kis állatok ránk vannak utalva és mi döntünk sorsukról.

Én azt mondanám mindent félretéve, hogy akkora helyet adjunk neki minimálisan amiben repülni is tud egy kicsit, nem csak 4 sarok között mászni a rácson 1-2 lépést. Aláírom, hogy nagyobb papagájok esetében ez szinte kivitelezhetetlen 

dsc05856.jpg

egy nagyobb kalitkában is, de nekik meg nagyon fontos lesz a napi kiengedés többször is.

Ha méretet akarnánk megállapítani csak azért is akkor legyen a kiinduló pont a madár hosszának 3x-a, s szélessége legyen minimum 2x-s a madár kitárt szárnyaihoz képest (pl.: Nimfa papagáj testhossz kb. 30cm, kitárt szárnyal szélessége kb 40cm, ebben az esetben ajánlott a 80x90cm alapterületű kalitka, a magassága csak harmad tényező, de legyen mondjuk az is 80cm - ezek csak viszonyítási adatnak adtam meg).

Felszerelések

Mindenképpen ajánlom kezdettől fogva a jó minőségű anyagok használatát. Alapvető szabály a felszerelések makulátlan állapota, a hibás, sérült darabok azonnali eltávolítása.

Etetőnek és itatónak én már kizárólag csak rozsdamentes tálakat használok. Könnyű fertőtleníteni, strapabíró anyagból vannak, s különböző méretekben is kapható. Fürdetőnek is tudom ajánlani, nálam nagyon szeretik az állatok.

Ülőrúdnak csakis természetes anyagból vagyis fából ajánlható, egy kellemes kis sétán találhatunk több megfelelő ágat is madarunk számára, persze előnyben részesíthető a finom gyümölcsfaágak, egy- egy metszés során a sarki bácsiól is kérhetünk.

Ezen kívül játékokat tehetünk be madarunk számára, egy hinta egy kis lógós vagy akár etetős megfelel erre  célra, a legfontosabb, hogy ne essünk abba a hibába mint sokan, hogy a repülési irány útjába tesszük vagy esetleg túlzsúfoljuk a helyét. S ne feledjük a legjobb játék amit hamar tönkretesz hiszen azt jelenti hogy sokat foglalkozott vele.

Etetés, itatás, ellátmány

Egyik legfontosabb a mindig friss víz, ajánlott naponta akár többször is cserélni, hiszen szobahőmérsékleten 2-3 óra alatt a vízben lévő baktériumok száma 100x-ra nő, vagyis több ezer- tízezer lehet benne pár óra leforgása alatt.

A mai kor madáreleségeinek összetételébe nem  feltétlenül mennék bele, hiszen ez az a téma amire mindenki a sajátjára esküszik. Személy szerint én prémium kategóriás terméket veszek ártól függetlenül, bár évekig saját magam vettem meg egyenként több helyről a magokat és kevertem össze. Nem mondanám, hogy jobb vagy olcsóbb volt mint a jelenlegi táp amit adok. Természetesen aki tőlem kap madarat annak mindenképpen ajánlom ami nekem bevált. Két táp között szoktam váltani, nem mindig ugyanazt, de közel azonost adok madaraimnak, fontos itt megjegyeznem, hogy a hirtelen táp változtatást kerüljük, hiszen rengeteg kockázatot okoz a bélműködésnek egy-egy hirtelen más típusú táp adása. Részletesebben majd egészség védelem rovatomban fogok kitérni.

Zöld eleség nagyon fontos számukra, ha van rá módunk minél sűrűbben lepjük meg állatunkat vele. Bátran lehet almát, körtét, répát, répa zöldet, salátát... és még sok finomságot adni nekik.

Elengedhetetlen számukra a jó minőségű madárhomok, mellette a szépia.

 

nevtelen.jpgMiért is elengedhetetlen a homok?

Mint sokan észrevehettük a madarak nem rendelkeznek fogakkal, ami megőrölné a táplálékot, így esetükben ennek hiányát a zúzógyomor vette át. Ahhoz, hogy a táplálék a táplálék csatornában feltudjon szívódni több folyamatnak kell együttesen végig játszódnia, a csőr káván először is bejut a begybe, a begyben mondjuk úgy puhítás folyamat zajlik, ezután az erős mirigyes gyomor továbbítja a táplálékot s onnan jut a zúzógyomorba ahol a homok a tápanyag megőrlésében fog segíteni. Huzamosabb üres zúzógyomor nagyon hamar emésztőszervi betegségeket fog okozni, mely gyorsan rontja állatunk fizikai erőnlétét. Ajánlatos külön tálba elhelyezni kis homokot amit nem piszkít be hamar.

Szépia: Közönséges tintahal váz mely magas kálcium tartalma segít s csontok erős állagának megőrzésében, a csőr és karmok megfelelő állapotának fenntartásában. Ajánlatos, hogy mindig legyen a madarunk előtt, még ha nem is rögtön ugrik neki, de ha egyszer neki kezd faragja amíg van.

A tálca alja: mindenki másra esküszik mit is jó alkalmazni ami könnyen takarítható. Gyerek koromban az újságot alá volt a divat, manapság egyre többen bevallják, hogy ez nem a legjobb megoldás, ha biztosra akarunk menni.

pico.jpg

Az én mottóm: "Minél természetközelibb legyen, próbáljuk lehetőségeink szerint reprodukálni a természetes élőhelyüket." Az újságpapírral fenntartásaim vannak, hiszen mint tudjuk a festék anyag kémiai anyagokat tartalmaz, sőt a legtöbb veszélyforrás a vastartalom miatt is fellép. A legjobb lehetőség véleményem szerint a sokat emlegetett madárhomok. Előnye, hogy megköti az ürüléket bizonyos mennyiségben így nem lesz fél nap alatt elviselhetetlen szag a lakásban, ezen kívül természetes anyag, s úgy gondolom esztétikusabb is mint a népszava a madár alatt.

 

Kellemes madarászást minden kedves állatbarátnak.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

I am the new one

(Lavonda, 2022.01.28 07:40)

Дивитися фільми українською онлайн Стоп земля

I am the new one

(Lovie, 2021.09.08 00:18)

1310

Just want to say Hello.

(Janice, 2021.09.07 20:51)

754

Лучший порно сайт с пиздатой порнухой!

(Annie, 2021.07.10 04:39)

Лучший порно сайт с пиздатой порнухой!



Ебанутое порно для дрочки в режиме онлайн!

Архив порно 2021 года: видео, ролики, фильмы,
сцены. Качество видео: HD, на телефон для онлайн просмотра с кайфом.
Порно секс онлайн смотреть бесплатно — стало удобней.
На сайте порнуха по моделям, категориям, тегам.
Смотреть порно онлайн. У нас только
пиздатая ебля мы не публикуем шлак.
Порно «порнография» подборки именно для вас!


Как не странно, но смотреть порно в хорошем HD качестве любят не только
представители сильного
пола, но и также девушки и многие женщины в
возрасте. На данном ресурсе можно встретить
самые топовые ххх ролики и фильмы, от которых сложно оторваться.
Благодаря удобной навигации, можно выбрать любимый жанр, а также секс актрису и
любую известную студию. Любители восточных
милашек придут в восторг, от обилия откровенного материла
в категории Азиатки. Любители секса в котором принимают
участие близкие родственники, также не будут скучать, ведь тут их ждет крутой инцест мама и сын, а
также и страстная близость сестры и брата.
В данном месте можно встретить
разврат в котором соблазнительные
дочки соблазняют отцов, раздвигают перед ними ноги и балую классическим, оральным и анальным
трахом. Похотливые папочки не только ебут дочурок в жопы, но и кормят спермой.
Также имеется такая интересная категория «пердос», странно, но многие дрочеры получают кайф когда секс с
красотками. В общем на Порн 3г тв ресурсе вас ждет масса откровенного материала, который
не только сильно возбудит, но и поможет кончить.
Если у вас появилось свободное
время, то обязательно посетите наш бесплатный порно сайт porn3g.com/videos для взрослых и дрочите на годную
порнуху.

Самое жаркое порно видео можно найти у
нас. Отборная порнуха для народа в
хорошем качестве для дрочки.
Благодаря удобному дизайну,
можно быстро и без труда найти любой интересующий материал с любимой
секс актрисой. Ресурс обновляется ежедневно, поэтому рекомендуем заходить на портал при каждом удобном случае.
Если вам нравится смотреть
порно без рекламы и прочей чепухи.
Самые заводные порно онлайн видео собраны в данном месте.
Вас ждет огромное количество сексуальных сцен, как с известными моделями, так и совершенно незнакомыми девушками.
Выбрав подходящий откровенный материал, просто нажмите соответствующую кнопку «плей» на проигрывателе и начинайте наслаждаться интересным просмотром.

Данный ресурс доступен лишь пользователям
18+, если вам меньше, то немедленно покиньте страницу.
Возможно у вас возникнут какие-нибудь вопросы или предложения, тогда обязательно
напишите нам. Коротайте свободное время с пользой,
смотрите качественное порево
в компании со своей второй
половинкой или в гордом одиночестве.